Csakra Jóga Oktató Tanfolyam

$420$450

Ha jól belegondolunk minden jóga csakra jóga, hiszen minden egyes tartás hat az erőközpontjainkra is.
Mégis sokszor elkerüli a gyakorló figyelmét, nem kap róla információt egy-egy jógaórán. Márpedig amire fordítjuk a figyelmünket, azt tudjuk tudatosítani, tölteni, gyógyítani.
A csakra jóga oktatói tanfolyam ebben hiánypótló.
Képzésünk segít tudatosítani, hogy melyik ászana melyik erőközpontra hat és ezáltal viselkedésünk, életünk mely területét tudjuk jótékonyan befolyásolni. Erőközpontjaink tárolják berögzült mintáinkat, melyek idővel személyiség jegyekké, majd szokásokká válnak.
Csakráink, energetikai testünk finom kommunikációs eszközei, folyamatosan veszik az adást környezetünkből, tapasztalataink által, és közvetítenek a világba arról, hogy bennünk mi zajlik.
Nem véletlen az a kifejezés, hogy „Jó (vagy éppen nem jó) kisugárzása van”, nem is ismerjük, mégis árad belőle valami, ami hat ránk.
Csakra jóga oktatói tanfolyamunkon elmélyedünk a csakrák jellemzőiben, tanításaiban, a bennük rejlő lehetőségekben. Az ászananák mellett más eszközökkel is megtanuljuk harmonizálni erőközpontjainkat, például megerősítésekkel, meditációkkal, illóolajokkal, gyógynövényekkel.

Cikkszám: N/A Kategória:

Leírás

Csakra jóga oktatói tanfolyam

Jelentkezési határidő:

2022.10.08.

Oktatási napok:

2022.10.15.-16.

2022.10.29.-30.

2022.11.12.-13.

Vizsga: 2022.12.03.

 

Tanfolyam vezető tanár: Csuday Dóra

ötgyermekes édesanya, jógára és thai masszázsra szakosodott alternatív mozgás- és masszázsterapeuta

A tanfolyam az alábbiakat tartalmazza:

  • 100%-ban online tanfolyam, “Live” konzultációkkal, előadásokkal, közös Csakra Jógával
  • Fotókkal részletesen illusztrált tananyag
  • Korlátlan segítségnyújtás a tanfolyam alatt online, e-mailben
  • 3 hétvégés tanfolyam, plusz vizsga nap
  • Okleveles Csakra Jóga oktató magyar oklevél

A tanfolyam végén megszerezhető végzettséget igazoló oklevelek, és költségeik:

Okleveles Csakra Jóga oktató magyar oklevél: (a tanfolyam ára magában foglalja!)

Certified Chakra Yoga Instructor nemzetközi diploma (USA – ban beregisztrált, nemzetközi diploma), a magyar oklevél mellé igényelhető, különbözeti vizsga nélkül, ára: 150 USD

További fontos tudni valók:

A végzettséget igazoló oklevelet beszkennelve e-mailben, továbbá FIRST CLASS postázással TÉRITÉSMENTESEN megküldjük a hallgatónak.

Amennyiben a hallgató kéri, ajánlottan, nyomonkövetéssel küldjük a végzettséget igazoló diplomát / oklevelet, amelynek ára: 50 USD

Adminisztrációs dij (minden esetben kötelező): 50 USD

Tanfolyami tematika:

  • “Live” konzultációk Csuday Dóra tanfolyam vezető tanárral
  • A Csakra Jóga alapjai
  • Légzéstechnika
  • A jóga különböző irányzatainak ismertetése
  • Ászanák
  • Napüdvözlet fajtái, és gyakorlások
  • A 7 csakra tanulmányozása
  • Hogyan hatnak az energiamezők a testünkre?
  • Jóga gyakorlatok az egyes csakrákra lebontva
  • Meditációs technikák a csakrák erősitésére
  • Illó olajok és használatuk a csakrák erősitésére
  • Óravezetési technikák
  • Órafelépités, óravázlatok
  • Vizsgafelkészítés, vizsga (írásbeli, gyakorlati, szóbeli)

Vizsga követelmények:

  • A tananyag maximális elsajátítása,
  • a tanfolyami költség teljes kifizetése, valamint
  • a konzultációkon való részvétel (online) elengedhetetlen a vizsgához.

A sikeres vizsgát követően hallgatóink az alábbi diplomákat kapják kézhez:

Certified Chakra Yoga Instructor nemzetközi diploma és / vagy Okleveles Csakra Jóga oktató magyar oklevél

A diplomán, és az oklevélen nem kerül feltüntetésre az online képzés!

FONTOS INFORMÁCIÓ! Az adminisztrációs dij számla ellenében a szerződés aláirásakor utalandó, a tanfolyam összegét – amely a tanfolyami leirás elején található – a tanfolyam megkezdése dátumáig szükséges befizetni.

Az oklevél tipusának (nemzetközi, vagy magyar), és a postázási formának (First Class, vagy Nyomonkövetés) dijait a tanfolyam utolsó tanitási napjáig jelezni kell központunk felé, és a felmerülő dijakat a tanfolyam utolsó tanitási napjáig szükséges befizetni, a B’n’S által kiadott számla ellenében.

További információk

Tanfolyam típusa

Oktatói tanfolyam, Személyre szabott tanfolyam

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Csakra Jóga Oktató Tanfolyam” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük